Eltelt egy év, s egy új kezdődik. Ilyenkor kibújik belőlem az “eredeti” szakmám, és összegzek, tervezek. Az előző év elért eredményeinek az összefoglalását a 2008-as terveim teljesüléséről szóló blogbejegyzésben már olvashattad.
S mint ahogyan az előz ő évben is, leírom, miket tervezek erre az esztendőre. Sajnos/szerencsére ez is csak 365 napból áll, így nem biztos, hogy az összes tervem sikerülni fog, de hátha…
Kezdem a keresztszemesekkel. Ami már a szekrényben van, annak egy részére már felállítottam egy sorrendet. Íme:
- Lanarte Karácsonyi képeslapok – van belőle 4 darab és másfél van most készen.
. - A tavaly elkészült gömbös karácsonyi bannerhez beszereztem csilli-villi színeket, és nem bírom kivárni vele a következő karácsonyt, így még ezt is mostanában fogom hímezni.
. - MillHill gyöngyös konyhai kis képekkel szeretném majd folytatni a hímzést, mert vidámak és jópofák az ide-oda dőlő tálak, szépek a james üvegek.
Eddig tudom a sorrendet, aztán pedig válogatok:
- Heritage – kála
- Heritage – liliom
- Heritage – Toskana
.
.
- Lanarte – Fukszia (ez jó nagy darab, eddig még nem mertem belevágni, de már meg van, hová fogom kiakasztani)
- Lanarte – Lila virágok (ez párban van, nem vészesen nagy, de azért a pár hétre kitart a hímzése)
- Lanarte – Margarétás (ez nagyon tetszik, tavaszra tervezem)
- Lanarte – 3 db kicsi csendélet (talán két nagyobb kép között rájuk is sor kerül)
- Lanarte – Mackó virággal (ez valahogy nálam ragadt)
- Lanarte – Maci virágokkal, a párja már készen van.
.
- Disney – Micimackó (ebből kettő is van, egyiket már hímeztem egyszer, a másikat pedig még Pannának vettem régebben)
- Disney – Micimackó – évszakok (ehhez amikor megvettem, terveztem egy hónap-sorolót is, de azt hiszem, mire az elkészülne, Panna már nem igazán értékelné)
- Disney – Hófehérke – Pár este elég lesz hozzá, ha egyszer belekezdek.
.
Van jó néhány terítőm is talonban:
- Két karácsonyi kompletten fonalakkal együtt csomagban.
- Egy olyan natúr, amiben a kongré 45 fokkal elforgatva van beleszőve. Erre tiszta fehér mintát terveztem,
- Van egy olyanom is, ami nem keresztszemes, őszi mintával. Ezt talán majd szeptemberben.
- Egy tulipános damaszttal díszített is várja még, hogy én tulipánt hímezzek bele.
- Egy zöld-fehér kockás pedig arra vár, hogy kitaláljam mi kerüljön a négyzeteire.
- És végül van egy Karácsonyi bordó kicsi terítőm is, ami pár este alatt elkészülhetne, de eddig még mindig valami megelőzte.
.
- Nagyon szeretem az All Our Yestarday sorozatot. Van belőle négy kis füzetem, jó lenne ezekből is hímezni valamennyit, ha nem is mindet.
Régebben készítettem már pár ilyet és azt tapasztaltam, hogy gyorsan lehet vele haladni (kivéve amikor a fa virágait francia csomók helyettesítik )
.
.
- Ezt az őszi női alakot azonban mindenképp szeretném már végre hímezve látni. Gyönyörűek a színei, és meg is van spékelve egy kicsit gyöngyökkel. Még 2007-ben vettem Londonban, és azóta dédelgetem. Lehet, hogy Ő lesz az első idei nagyobb munkám?
.
- Persze továbbra is érkeznek a Cross Stitcher magazinjaim minden hónapban, amiben sokszor van olyan jó ötlet, vagy készlet, hogy megelőzi a következő készletet.
.
Hát ezek a terveim, amiket most látok. persze tudom azt is, hogy különféle katalógusokat nézegetve el fogok más készletekre is csábulni. Így történik ez már lassan egy évtizede.
.
Te tudod, miket szeretnél kivarrni idén? Te is úgy halmozod a készleteket, akárcsak én? Vagy addig nem veszel másikat, míg nem végzel egyel?
Kíváncsi vagyok a Te véleményedre is, mondd el most!
.
M.I.Eszter
.