Utoljára nyár elején tettem fel képeket a honlapra. Közben elszaladt a nyár, bár sokat nem kézimunkáztam, azért bőven van mit a kosárba tennem így szüret táján.
Az igazi szőlőnket ugyan a madarak csipegették le, de remélem, az újdonságok kosarában Te is találsz kedvedre valót most is.
A keresztszemes képek táborát három kiskacsás DMC-s kép gyarapítja, amik közül a legkisebb igazi sikert aratott a családomnál. Amikor a párom meglátta a kiskacsát a vásáron, ahol vettem a készletet, azt mondta, hogy ezt mindenképpen ki kell varrjam, mert olyan aranyos, mint Panna. Persze azóta Panna nagyot nőtt és már nem szügséges kellék a takaró az alváshoz, de akkor, tényleg nagy volt a hasonlóság. S ha már lett egy kacsás kép, akkor választottam hozzá még kettőt. Szerintem így hárman már egy egész kis csaptot alkotnak.
Babalátogatóban is jártunk, … ahová egy előkét és egy fürdőlepedőt vittünk ajándékba. Remélem, örült neki a család apraja nagyja (bár a legkisebb családtag még nem egészen érthetően fejezi ki magát – ami a korát tekintve érthető is). Ezekről a keresztszemesekről készült fotók a törülközők közé kerültek.
Sokan kértétek, hogy tegyem fel a kiállításokon bemutatott foltvarrott képeimet. Most jött el az ideje, hogy bemutassam a Birminghamet is megjárt narancs-barna virágos faliképet és azt a három részből álló sorozatot, amit én “Variációk egy témára” címmel illettem. A három képet hasonló mintájú anyagokból készítettem három különböző színből és három különböző foltvarrás-technikával. A piros hagyományos módon készült, a zöldre mintha párnácskák lennének a képek, úgy varrtam fel a képeket, s a kéket már láthattátok, hiszen az a Birminghamben is kiállított, madzagokon lógatott képes változat. A képeket az újdonságokon kívül a foltvarrás menüben a faliképek között találod. Az újdonságoknál mindenről csak egy kép látható, de a faliképek között a képekről több fotót is feltettem.
Még egy foltos fotót töltöttem fel az újdonságok közé, méghozzá egy nagy franciaágy takarót. Ez már régebben készült, de valahogy a honlapról eddig még mindig lemaradt.
S hogy mi történt még a nyár eleje óta? Szerepeltem több kiállításon is. Az ezeken készült fényképeket a kiállítások közé tettem fel. Itt megtalálod a Magyar Kézművesség 2008. kiállítás, a Camponában rendezett Országos Keresztszemes Kiállítás és Verseny képei mellett a Festival of Quilts 2008. fotóit is.
Érdemes a blogon is körülnézned, ha nem jártál erre mostanában, mert angliai utamon egy új technikával ismerkedtem meg, a szalaghímzéssel, amiről írtam is néhány sort. Ahogy haladtam a keresztszemeseimmel folyamatosan mutattam be róluk képeket, ez is érdekes lehet, ha megnézed, hogyan készülnek el, hogyan formálódnak a képek a munka előrehaladtával. Az “Általatok készült” bejegyzés is folytatódott, hiszen többen is küldtetek blokkokat, nem csak a karácsonyi csillagokról. A képek küldőinek is biztosan jól esne néhány dicsérő szó, hiszen mindenki nagyon szép munkákról küldött fotókat.
A honlap “Hogyan készül?” menüjébe most négy leírást tettem, mik egymáshoz kapcsolódnak, hiszen négy őszi foltvarrott párna elkészítésének a leírását mutatom be lépésről lépésre. Ha kedved tartja nyugodtan készítsd el Te is ezeket a párnákat, szép dísze lehet a lakásodnak, de ajándéknak is kiválóan alkalmas.
Ha megnézegetted az újdonságaimat, vagy nézelődtél a kiállítások, leírások között, írd meg, mi a véleményed az elkészült munkákról, és arra is kíváncsi vagyok, hogyan telt a Te nyarad. Sikerült Neked is megvalósítani a terveidet?
M.I.Eszter
.